2012. július 24., kedd

Sajnálom!

Azt hittem ma már ki tudom rakni a játék nyertesét, de nem volt időm kisorsolni. :S Most három napot Budapesten töltök családnál és remélhetőleg szombaton már tudok sorsolni! Addig is jó izgulást!:)

2012. július 22., vasárnap

Oasap II.

Sajnálom, hogy az elmúlt pár napban nem tudtam posztolni, csak vagy beteg voltam vagy valami program volt. De most itt vagyok, hogy bemutassam második Oasap termékemet. :)
Ahhoz képest, hogy mennyi baj volt az első termék megjövetele körül, ez pikk-pakk megérkezett. 11-én kaptam e-mailt, hogy feladták és 19-én már meg is érkezett, sértetlenül!:) Egy sima bubis-borítékba volt csomagolva, azon belül pedig egy kis zacsiba. Kicsit furcsa, hogy három részből áll, és azokat össze kell játszani, de ha már összeraktam, akkor már nincs gond, nem félek attól, hogy leesik (mint más fülbevalóknál szoktam). Nekem nagyon tetszik, kis vagány darab:) A párom csak tyúkkaromnak nevezi:)
http://www.oasap.com/earrings/12471-distinctive-eagle-claw-shaped-earrings.html

2012. július 15., vasárnap

Wishlist

Mostanában teljesen beleszerettem pár termékbe, amik közül vannak elérhetőbb olcsóbbak de sajnos vannak sokkal drágább termékek is. Három márkának a termékeiről van szó:

1. Lime Crime
Talán Lollynál olvastam a márkáról először, de azóta sok blogon láttam. Olyan vidám, életteli az egész márka, ráadásul  csak rá kell nézni a termékeikkel készült sminkekre és az ember elveszti a józan eszét. Az első termék amibe teljesen belehabarodtam az a Centrifichsia nevű rúzs, olyan elképesztően szép színe van!:) Ő átszámítva kb. 4000 Ft amit általában sokallok egy rúzsért, de lehet vele kivételt teszek!:)
 http://www.limecrimemakeup.com/products/CENTRIFUCHSIA-deep-pink-fuchsia-opaque-lipstick.html
A márka másik nagy dobása a szemhéjpúder paletták. Mint a három fantasztikusan színes, igazi extrém sminkekhez való. A képek alapján ráadásul a pigmentáltságukkal sincs probléma. A három közül amelyik a legközelebb áll a szívemhez az a Chinadoll, őt fogadnám el a legszívesebben O.O Egy paletta majd 9000 Ft, ami azért már húzósabb.
http://www.limecrimemakeup.com/categories/Fantasy-Palettes/
Aquataenia:
D'Antoinette
Chinadoll

2. Real Teschniques Makeup Brushes
Ezekre az ecsetekre már rég fáj a fogam! Különleges és gyönyörű ecsetek. Belőlük mindenképp szeretnék egyszer. A Starter setet és a Core collectiont néztem ki magamnak, mindkettő 18$, szóval átszámítva 9000 Ft-ot kéne fizetnem a két ecsetkészletért. Nem is olyan húzós, lehet belevágok.
 http://realtechniques.com/shop-collection/your-base-flawless/core-collection
 http://realtechniques.com/shop-collection/your-eyes-enhanced/starter-set

3. Lush
Mióta szülinapomra megkaptam az első Lush termékeimet, teljesen a varázsuk alatt vagyok! A fürdőgolyókról nem is beszélnék, mert az összeset akarom kb. amit lehet kapni!:) Két dolog van, ami valószínűleg hamarosan már a kezemben lesz, azok a Rub rub rub radírozó tusfürdő és a Caca Rouge henna hajszínező. A tusfürdőből mintám van és hát kb. beleszerettem, ezért is szeretném teljes méretben is. A henna pedig azért, mert szeretnék visszatérni a vörös hajszínhez, de hajfestéket nem akarok, mert az kiszárította teljesen a hajam. Nojko tanácsa alapján ez egy remek termék, és egy jó balzsammal kordában tarthatom a hajam!:)
http://www.lush.hu/item/rub-rub-rub-radirozo-tusfurdo
http://www.lush.hu/item/caca-rouge-henna-hajszinezo

2012. július 14., szombat

Kánikula smink

Ez a smink még a múlt héten készült, amikor tombolt az igazi kánikula. Olyan meleg volt, hogy csak minimális sminket készítettem, mert még így is olvadt az arcom...
   Arc: Missha M Perfect Cover BB krém
            Bourjois korrektor
            Manhattan luxopolis bronzosító
 Szem: Maybelline szempillaspirál
Ajkak:NYC ajakfilc 495 Endless Spice



2012. július 11., szerda

DIY sorozat III.

A mai do it yoursef egy körömdíszítési technika köré épült:
Elsőre egyszerűnek tűnik, de amúgy ha az ember belebonyolódik kiderül, hogy milyen nehéz is valójában. Három Dr. Csontot néztem meg amíg csináltam...

Hozzávalók:
  • olló
  • körömlakklemosó
  • cellux
  • ecset
  • körömlakkok
Négy körömlakkot használtam hozzá: Essence-be optimistic!, Essence-viva la green, S-he-279, Miss sporty-fekete. Először a három lakkal kifestettem a körmeimet, majd vártam, hogy száradjanak. Itt lehetett a probléma, mert ebben nagyon türelmetlen vagyok és szerintem több ideig kellett volna várni. Aztán a celluxból levágtam különböző méretű csíkokat, amiket a körmeimre ragasztottam többféleképpen. Majd a feketével is kilakkoztam, és pár perc után lehúztam a cellux csíkokat. Az ecset és a sminklemosó a javításokra kell.

Többi DIY résztvevő:

2012. július 9., hétfő

Hétvégi zsákmány!

A hétvégén Győrben jártam, de nem sok mindent vettem. Nem volt idő szétnézni sajnos. De azért a Rossmannba beugrottam, mert a limitált kollekciókból voltak kívánságaim és azok általában hamar elfogynak. És nem is tévedtem, mindkettő nagyon rossz állapotban volt, össze-vissza dobálva minden :S

Essence - Ready for boarding: Nála volt talán a legkevesebb dolog még meg. Végül két dolgot választottam ki: 01 sending you kisses ajak és orcaszínezőt és a kéztörlőt. Kezdem a rosszabbikkal a kéztörlővel: az illata nagyon erős, már-már émelyítő, arra jó, hogy felfrissítsem a kezem vagy az arcom, de amúgy semmi másra. Ha sminket próbálok vele eltüntetni szinte kaparni kell, hogy tegyen valamit. Az ajak és orcaszínező már egy jobb téma: nagyon krémes, gyönyörű az ajkaimon és az arcomon is!:) Egyetlen probléma, hogy így ebben a tárolási módban nem valami higiénikus.
Catrice - Coolibri: rá voltam a legkíváncsibb. Már a reklámok alapján is beleszerettem a termékekbe. Hosszan nézelődés után két termék jött velem: a C02 Feathery Pink szájfény és a C04 Exotica szemhéjpúder toll. A körömlakkokra voltam a legkíváncsibb, de annyira nem nyerték el a tetszésemet. A szájfényeknek már a kialakításuk is nagyon tetszik, engem teljesen magukhoz vonzottak, lehet ha máskor megyek és még lesz, akkor a többi színből is veszek! Már rég akartam egy egyszerű átlátszó szájfényt és ezzel most teljesült!:) Kicsit ragacsos, de amúgy nagyon szép! A szemhéjpúder toll érdekes, nagyon krémes és fantasztikus színt lehet belőle kihozni, a tartósságáról még nem tudok nyilatkozni, de nagyon várom, hogy élesben kipróbálhassam.
Ezen a képen pedig az Essence krémes ajakszínező fölött:
Sajnos nem tudtam rendes képet csinálni róla a kezemen, így kerestem róla neten egy képet:
(forrás: http://diorellaaa.blogspot.hu/ )
A Catrice állandó termékeinek leárazása is elkezdődött, de az idő rövidsége miatt csak egy termékre csaptam le. A vicc az, hogy a nevét csak itthon néztem meg és akkor jöttem rá, hogy kb. egy hete láttam róla valahol egy swatchot és tudtam, hogy kell nekem!:) Ez a rúzs a 110 Shy Flamingo. Az állaga kicsit furcsa nekem, nagyon krémes, ahogy rúzsozom kis az ajkaimat szinte elfolyik, de közben szemcsés is. Ezek miatt kicsit nehezebb szépen rúzsozni vele, de megoldható.

2012. július 6., péntek

Első Lush termékeim!

Tegnap a párom nagy meglepetést okozott nekem!:) Szülinapomra Lush termékekkel lepett meg, aminek nagyon örültem, mert még sose volt Lush termékem és már nagyon szerettem volna! A termékek kiválasztásánál figyelembe vette, hogy miket szeretek, végük két teljes termék és két minta került a birtokomba!:)
Nem óvatoskodtam a kibontásnál!:) Nem tudta becsomagolni, mert aznap jött meg amikor ünnepeltünk, de így legalább kevesebb volt a réteg. Dawn csomagolta be a termékeket, róla nem tudtam képet csinálni, mert rajta volt a címzett papír és azt is kicsit megtépkedtem. Amúgy bombabiztosan be volt csomagolva, tele volt tömve pufival!:)
A négy termék: -Sex bomb fürdőgolyó
                          -Dirty springwash tusfürdő
                          -Potion testápoló (minta)
                          -Rub rub radírozó tusfürdő (minta)


Potion testápoló & Rub rub radírozó tusfürdő:
Aranyosak ezek a kis minták!:) A tégely amiben érkeznek masszív műanyag, simán fel lehet használni később más tárolására, ha ezek kifogytak belőle. A kupak megtévesztő, a kis fülecske miatt azt hittem pattintós de kiderült, hogy csavarós.
A Potion testápoló igazi karácsonyi termék, ami először érződik belőle az a szegfűszeg. Fantasztikus :) http://www.lush.hu/item/potion-testapolo85
A Rub rub radírozó testápoló már most elvarázsolt az illatával, olyan friss, wááá!:) Kicsit utána olvastam és nagyon jókat írnak róla. Ha nekem is ennyire bejön majd a teszter akkor valószínűleg rendelek majd belőle egy teljes adagot!!:)
http://www.lush.hu/item/rub-rub-rub-radirozo-tusfurdo

Dirty springwash tusfürdő: 
Párom direkt úgy keresett tusfürdőt, hogy az legyen mentolos. Imádom a mentolos dolgokat!!:)
Ennek is nagyon jó az illata, engem a mentolos fogkrémre emlékeztet, de a bőrömön már nem annyira fogkrémes az illata. Az üvegcse fala elég erős, alig tudom megnyomni, ez kicsit hátrány, de nem túlnyomó. Itt le tudtam fényképezni, hogy Brad készítette!:)
http://www.lush.hu/item/dirty-springwash-tusfurdo

Sex bomb fürdőgolyó:
Olyan jóóóó illata van, az egész szobámat betölti. Ráadásul olyan szép is!:) Már nagyon várom, hogy felhasználhassam!:) Bármit vettem, mindig a mentolos dolgokat szaglásztam meg. Pedig sokszor láttam, hogy ilang-ilang meg jázmin, de ezentúl azokat is megszaglászom!!!!:)
http://www.lush.hu/item/sex-bomb-furdogolyo