2011. november 28., hétfő

Arany smink

Ezt a sminket pár hete csináltam, amikor már nem tudtam semmit mást csinálni magammal :). Próbálom használni a palettáimat, mert nagyon sok van, de valahogy megvannak a megszokottak amiket hétköznapokon használok, de próbálok kitörni :)

2011. november 25., péntek

Essence-blue addicted

A három extra csillogó essence lakkból már kettő megvan, ma a blue addicted nevűt szeretném megmutatni nektek. A másik ami megvan az a time for romance, amit pár hete használtam, de sajnos elfelejtettem lefényképezni. Abba beleszerettem akkor, és ezért is vettem meg ezt, de sajnos nem annyira  jó mint az előző, ez nem csillog annyira szépen :( A harmadik, a make it golden egyáltalán nem is vonz, nem tetszik! Amúgy maga a lakk jól tartja magát, vasárnap lakkoztam ki vele a körmeimet, és csütörtökön fényképeztem le. És elég nehéz is volt lemosni, ami amúgy szinte az összes csillámosra igaz :) Azért fogom még használni, meg oké, hogy jobb a piros, de azért lássuk be, ez is nagyon szép lakk :)

2011. november 23., szerda

Vampire's love-ajakszínező

A harmadik dolog amit beszereztem a Vampire's love kollekcióból, az egy ajakszínező. Sokat gondolkodtam, hogy melyiket vegyem meg. Végül is rájöttem, hogy a legjobb döntést hoztam, hisz a másik elég lilás, ami nem hiszem, hogy illett volna hozzám. Viszont ez, a 02 true love nagyon szép, igazi jó kis vöröses szín :) Teljesen beleszerettem. Hatásra egyáltalán nem mondható szájfénynek, olyan mint az ajakfilcek. Miután felkeni az ember, egy idő után beszívódik és egyáltalán nem fog :) a párom nagy örömére :D A szín nem annyira tartós mint egy jó minőségű ajakfilcnél, de azért ez is fennmarad pár óráig :) Sajnos eléggé ki van száradva a szám, így azon csak immel-ámmal tudtam megfigyelni a kopást, a száradást meg sajnos semennyire :S

2011. november 21., hétfő

Vampire's love-pirosító zselé

A következő Vampire's love áldozat a pirosító zselé. Már amikor megláttam tudtam, hogy KELL, gondolkodás nélkül dobtam a kosárba. Nagyon tetszik a ez a kis tubus :) A pumpája szerintem elég jó, nem kell vele szenvedni, hogy lenyomjuk, de nem is lehet túl könnyen lenyomni, így nem jön ki sok belőle. Kis nyomásra pont eleget tudunk kinyomni a pirosításhoz. Később gondoltam bele, hogy nekem elég fehér a bőröm, és mi lesz ha túl piros lesz a bőrömhöz. De pozitívan csalódtam! Elég halványan fed, de nagyon jól. Pirospozsgás lesz tőle a bőröm :)

2011. november 20., vasárnap

Essence-Vampire's love

Nemrég a Müllerben jártam, és nagy örömömre már ki volt rakva az új Essence kollekció!:) Rögtön le is támadtam, a párom kicsit se nézett hülyének, ááá:) Először is a parfümöt próbáltam ki, de nekem nagyon nem jött be, túl erős az illata szerintem :S, de mindenki maga döntse el, hogy áll hozzá :) A palettával úgy voltam, hogy tetszik, de már annyi szemhéjfestékem van itthon..., de az nem zárja ki, hogy lehet, még megveszem :) A szempilladúsító port meg se néztem, az egyáltalán nem csigázta fel, és nem hiszem hogy valaha felcsigázná az érdeklődésemet! Na púderből meg aztán még annyi van itthon, csillámos is :D úgyhogy az se lesz az enyém!:)
Na de jöjjenek, amik hazajöttek velem:
Ebben a bejegyzésben a körömlakkot szeretném bemutatni! Kettő között gondolkoztam, a 01 Gold Old Buffy és a 02 Into the Dark, végül az utóbbit vettem meg, de lehet hogy még lesz egy köröm, mert még mindig izgat a Gold Old Buffy és a 03 True Love is :) Ahogy hazaértem rögtön kilakkoztam vele a körmöm, és nagyon megörültem, mert egy jóféle lakkal állunk szembe, könnyű felkenni, már egy rétegben is szép, de biztos ami biztos mindig 2 réteget kenek!:) Azon kicsit meglepődtem, hogy az üvegben és a tesztképeken, amit eddig láttam róla, sokkal világosabb, az én körmömön viszont elég sötétkék, na de annyi baj legyen vele :) Így is teljesen beleszerettem!!:)


Játék!:)


2011. november 11., péntek

Első próbálkozásom a műszempillával

Kb fél éve, hogy vettem az egyik helyi fodrászkellékesnél műszempillát. A dobozban ugye volt a két műszempilla és ragasztó. Mindenképpen olyat akartam amiben van ragasztó! Hát amit megtapasztaltam vele...borzalom, az a ragasztó semmire sem jó!!!! Akkor fel is adtam egy időre, majd nyár végén vettem a DM-ben, próbaképpen, hátha jó lesz, de akkor nem mertem kipróbálni. Végül úgy két hete adtam rá a fejem, hogy kipróbáljam. A DM-es ragasztó már elsőre is pozitívumnak tűnk, mert legalább folyt és nem egy tömbbe állt össze, mint az előző, de nem a vele egy csomagban lévő tincsesekkel próbáltam, hanem az előzőben lévő sorossal, és nagyon jó lett!:):) Miután ráraktam vártam egy kicsit, és húztam rá tusvonalat, hogy ne legyen olyan feltűnő!
Műszempilla nélkül
Műszempillával:)
A műszempillák
A felső tincses fölött van a jó ragasztó! Az alsón lévő ragasztón pedig látszik, hogy borzalmas...brr...:S



2011. november 1., kedd

Októberi kedvencek

Gliss Kur-Hajregeneráló balzsam: mióta használom, sokkal puhább és fényesebb a hajam. Szerintem nem vagyok egyedül abban, hogy nem mindig jutnak eszembe dolgok, mint például befújni a hajam, de így néhány kihagyással is hatékony :)
Bond Gilr 007-parfüm: már elég régóta megvan, látszik is rajta a használat :) Minden egyes illattal össze tudok kötni egy-egy eseményt, vagy helyet..stb; ezzel a parfümmel az Alkonyat könyvváltozatát kötöm össze, mert mikor megkaptam pont azt olvastam.:)
Essence-my skin frissítő arctonik: az illatába szerettem bele, amúgy mint tonik inkább csak nyáron szeretem, télen valószínűleg visszaszokok a Clean & Clear tonikomra.
Avon-Naturals Gránátalma és mangó energizáló tusolózselé: szerintem mindenki megtalálhatja az Avon Naturals tusfürdők közül a leginkább hozzá illőt! Fantasztikus az illatuk, imádok velük fürödni!!:)
Neutrogena-Visibly Clear Spot Stress Control- bőrradír: azért szeretem, mert nem szárítja ki a bőrömet, mindennapos használat mellett sem.:) Sokkal puhább a bőröm mióta használom.
S-he-XXL szempillaspirál: erre nem azt mondom, hogy a kedvencem, de ezt használtam a legtöbbet a hónapban, mert visszafogott, suli szempillának tökéletes. Drámai hatást ne várjunk tőle.
Essence-Fix&Matte- áttetsző porpúder: nem tudom miért, de nagyon bírom a dobozát.:) Nem nyílik ki az ember táskájában, és nagyon kellemes használni!:)
Bourjois- healthy mix-korrektor: egyik nap hirtelen kifogyott az előző korrektorom, úgyhogy amikor még ezen a héten elugrottam Győrbe, a Müllerben körülnéztem, és ez tűnk a légbiztatóbbnak.:) Azóta folyamatosan ezt használom, imádon!!! Főleg a jó kis gyümölcsös illatát!!!:):)
Fülbevaló: a Tescóban vettem, mellette még két fülbevalóval, de ez a kedvenc közülük:) szép zöld :)